Amikor 1945-ben a szövetségesek egész Németországot felszabadították a náci uralom alól, a lakosok úgy köszöntötték a győzteseket, mint a Messiást. Amikor pedig megkérdezték tőlük, hogy mi történt az országukban az elmúlt 5-10 évben, szemlesütve válaszoltak olyasmiket, hogy "de hát annyira rendes embernek tűnt ez a Hitler", meg "olyan szépeket mondott", és "nem is vettük észre, mikor fordult át minden".
És igen, ezeknek a bűnbánó, magukat jogosan szégyellő embereknek jó része ott tapsolt és karlendített a Reich pompázatos néprendezvényein, éltette a nagy vezetőt, buzgón bólogatva azokra a szólamokra, hogy a német nép a világ csúcsa, mindenki más alsóbbrendű, csodásan élünk, minden a lehető legszipiszuperebb. Aki pedig nem éljenzett a tereken és az utakon a náci uralom alatt, azok nagy része is csendben ment és élte az életét, dolgozott, hazament. Tűrte, hagyta.
Ma Magyarországon pontosan ugyanez a helyzet. Amikor megtudom az újabb teljesen hihetetlen, lesújtó vagy épp felháborító kormány-húzás hírét, mindig azt mondom: ennél már nem lehet lejjebb, ezután már nem tűr a nép. Aztán síri csönd. Nem ég a Parlament, nem égnek a szónokok szavai, nem ég az összegyűlt sok százezres tömeg lelke. Nem ég semmi, csak az újabb "leszarom-cigijük" csikkje, amit elpöccintenek, aztán átkapcsolnak egy újabb szappanoperára vagy valóság(talan)show sokadik részére, és azt mondják: "ez nem velem történik".
Régebben kijártam a tüntetésekre, sőt, hozzájárultam az ellenálláshoz (természetesen nem kődobálással vagy hasonlókkal, hanem a véleményem kinyilvánításával, terjesztésével, kiállással amellett, hogy valami nem jófelé halad). De most nincs hová kimenni. Nincs tüntetés. Sőt, már szinte egy olyan "klub" kincs, ahová be lehet ülni és elbeszélgetni ezekről a dolgokról. Hely még talán volna, de üres.
És pont ettől lesz minden egyre durvább körülöttük. És ezért lesz az, hogy amikor majd valami nagyon súlyos időszak után kimásznak a pincéikből, vagy akár a saját magukba zárkózásból néznek kifelé először a világra, ők is azt mondják, mint a németek '45-ben. "Nem is vettük észre, mikor fordult át minden".
"Nem velem történik". Ez a kulcsmondat, mondhatni, ezért tartunk itt.
Mert ha nem velem történik a hajléktalanok kriminalizálása, legfeljebb morgok, de leginkább oda se figyelek, aztán megeszem paprikás krumpli maradékát, és máris elfelejtem a dolgot.
Ha nem velem történik a sajtószabadság teljes lerombolása, nézem tovább a szappanoperát, az volt tegnap is, az megmaradt ma is, mi baj lehet?
Ha nem velem történik a közpénzek módszeres elrablása és magáncélokra, luxusra, harmadik világbeli diktátorok szintjét idéző blingblingre szórása, akkor nincs gond, még két Dreherre jut, sőt egy kevertre is, akkor legyen boldog mindenki a pénzével.
És így tovább.
Amíg egyszer csak nem találod magad te is egy újabb kormányakció kereszttüzében, inkább becsukod a szemeidet. Mert az úgy kényelmes, biztonságos. Boldogok a lelki szegények. Boldog vagy.
Más országokban, ahol a demokrácia szó jelent is valamit, a nép akarata előbb-utóbb győzedelmeskedik. Mondhatja persze bármilyen kormány, hogy "de hát a nép elment szavazni, szóval akkor négy évig az ő akaratukból kormányzunk", de ez egyrészt nem egy "bármit csinálhatsz" kártya, és nem is négy évre szól. Egy igazán demokratikus országban, ha a nép rájön arra, hogy nem ezt a lovat akarta, hogy a választások előtti ígéretek helyett teljesen mást tesz a kormány, akkor szépen megy, és leváltja.
Oké, nem lehet mindenki Petőfi, Rákóczi, kuruc gerilla vagy épp Koppány. Nincs fegyvered, nem értesz máshoz, csak a könyveléshez, a kertásáshoz vagy épp a villanyszereléshez, nem vagy népvezér, harcos, szervező. Viszont 2018 van, ott van előtted a számítógép és az internet (amíg még az szabad). Nézz körül. Olvass utána dolgoknak. Nézz meg külföldi véleményeket, olyanokat, akik kívülről, szabadon látják a Magyarországon belülről a szemellenző miatt elfedett dolgokat. Aztán pedig menj ki. Beszélj róla. Verődj csoportokba. Tudom, ha két ember politikáról beszélget, az már illegális, de csöndben megjegyezném, hogy egykor az alkohol is az volt, aztán nézd, mégse lettek absztinensek az emberek. Ja, meg ugye anno szavazati joguk se volt. Aztán kiharcolták. Mert az emberek elvileg igenis fel tudnak lépni saját akaratukért, ha akarnak.
De te most épp nem akarsz.
És azt mondod, ez a politikusok balhéja, én egyelőre megvagyok, nem az én problémám, nem velem történik, nem én tehetek róla.
Segítek. Igenis te tehetsz róla.
A politikai foglyok börtönében, amit mostanában Magyarországnak neveznek, van nagyjából 1000 börtönőr, de igazából inkább azt mondanám, hogy egyetlen börtönigazgató, és a neki hajbókoló csapata. Ezen kívül van mondjuk egymillió olyan, aki félrevezetésből, haszonlesésből vagy épp csak nettó butaságból a börtönőrök pártján van. És ezen kívül van Magyarországon nyolcmillió politikai fogoly.
Ki az erősebb? Az 1000 vagy a 8 000 000? Tudod, miért erősebb most az az ezer? Mert a nyolcmillió nem csinál semmit. Hagyja, hogy fogoly legyen, mert van mit ennie, van mit bámulnia, és ennyi. A megalkuvó egymillióval nem kell törődni, ők azok, akik a lázadás első jelére elpárolognak, vagy meghúzódnak, megvárva, míg elmúlik.
Ezer van ellenünk. Nyolcmillióan vagyunk.
Ideje végre felfognunk, hogy a homokba dugott fej nem csak azt jelenti, hogy eleresztjük magunk mellett a rossz dolgokat. Ez azt jelenti, hogy támogatjuk, életben tartjuk őket.
Húzd ki a fejed a homokból.
Indulj el, te is, és mind a nyolcmillióan.
Kergesd el az ezer börtönőrt.
Nincs kifogás. Az sem, hogy elkezdesz azon gondolkozni, ki legyen az új főnök, hiszen "mindenki más ugyanolyan rossz".
Ettől a legrosszabb még mindig a legrosszabb.
És ha most nem fogsz össze a többiekkel, ha most nem használod ki az igazi erőt, ami a többség akaratában rejlik, tényleg elvesztél, és majd 5, 10, 20 év múlva, amikor az 1000 megalomán, önző maffiózó hatalmát kívülről dönti meg végre valaki, neked nem kell csodálkozva és szégyenkezve előmásznod a menedékedből azon mammogva, hogy "nem tudod, mikor fordult át minden".
Indulj. Változtass.
